Norbi, a tigrisek tigrise

Aranyokozatú támogatója lett Norbinak, a Budapesti Állatkert 10 esztendős szibériai tigrisének a Soproni Tigrisek fiú kosárlabda utánpótlásnevelő egyesület!

Nagy Tamás az egyesület elnöke, bő egy éve családjával sétálgatott az állatkertben, s amikor meglátta az akkor született játékos kis tigriskölyköket. Ez juttatta eszébe: a soproni egyesületnek egyiküket örökbe kellene fogadni. Csakhogy az azóta egy esztendőssé serdült kölyköket helyhiány miatt hamarosan elszállítják Budapestről, így aztán a kölykök apját vette pártfogásába az egyesület. A közelmúltban – a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége főtitkára, Sterbenz Tamás is jelen volt – tartották az állatkertben Norbi jelképes „átvételét”, több, mint félszáz ifjú soproni kosaras palánta jelenlétében.

Norbit nemigen zavarta ebédje utáni sziesztájában a sok-sok soproni „tigriskölyök”. a mancsán pihentette fejét időnként fel-felnézett, de csak azért, hogy utána oldalára fekve „ejtőzzön” tovább. A Soproni Tigrisek aranyfokozatú támogatója lett Norbinak, akinek etetését évente bizonyos összeggel támogatja.

Putz Csaba, Budapesti Állatkertért alapitvány korábban szintén kosarazó elnöke közreműködésével került sor az Aranyfokozatú Támogató oklevél átadására,és átvételére. Az abban foglaltak értelmében az egyesület egy évre örökbefogadta Norbit.. A hivatalos ünnepség után az edzőkkel, s jópár szülővel érkező soproni „tigrissereg” ellepte az állatkertet, még órákon át csatangolhattak ott, mígnem kora este elindultak az őket Sopronba hazaszállító vonathoz.

A gyerekek hatalmas élménnyel gazdagodtak!